- Te mégis mi a francot képzelsz magadról?! 

- Léptem - vágta le a telefont, felém fordult. - Hmm... Sok mindent. Szép, okos, bűbájos teremtés vagyok, szeretetreméltó egyed.

- Valóban... Képes voltál rám rontani? Fürödtem, kikérem magamnak! - Az ideg csak úgy ugrált fel-le homlokomon, teljesen kivoltam. Alig ismertem meg és képes rám nyitni, hallatlan!

- Slipknotot hallgatsz, de egy kis nudizmustól beijedsz? - kérdezte kinyújtva lábait és elterülve ágyán, komótos vigyorral ábrázatán.

- Nem ez az. Nem is ismerlek, basszus - húztam fel szemöldökeimet.

- Ez őszintén nem az én bajom - vonta meg a vállát.

- Mindenesetre kösz a fürdést és az ingyen kukkolást. Cső - indultam is el, de Dean utánam szólt.

- Azért az a tény nyugtasson, hogy nem vagy rossz csaj... Így közelebbről megvizsgálva.

- Majd beleírom az életrajzomban, szakértői vélemény által - néztem rá ledöbbent szemekkel, mire halvány mosolyra húzta száját és lazán biccentett egyet. Dühösen viharoztam le az emeletről, a nappaliban újonnan megint Lenah fogadott, ahogy a kanapén ülve bámulja a tv-t. Amint megpillantott, felismertem a bátyján már oly sokszor látott vigyort, majd hozzátette.

- Na, mivel idegesített fel?

- Rám nyitott fürdés közben, főnyeremény a srác, mondhatom - motyogtam, de Lenah csak egy éktelen hangos nevetéssel díjazta dühöm pontos okának kifejtését.

- Áh, egy bunkó - nézett rám.

- Most már én is tudom, köszi. Na de szia - mosolyogtam, majd egy illedelmes intés után távoztam is.

1 héttel később

Fájó fejjel ébredtem fel, mellettem barátnőm, Vicky hangosan szuszogott, a földön Jake, az ágy másik oldalán pedig Jonathan terült el. Oh, ha tudnám mit csináltunk mi tegnap éjjel. Mardosó fejfájdalmaim egyenes magyarázata voltak a másnaposságnak, Kelly megint teljesen ki lesz bukva. Ahogy észrevettem Jake is ébredezni készült, sőt az ökológia egyetlen emberi megtestesítője, Vicky is nyitogatni kezdte szemeit. Unottan feltápászkodtam, majd kezeimmel megtartva magam egy precíz kérdésem volt a mellettem lévő ébredező társaságnak.

- Gyerekek, mi mégis mi a francot csináltunk tegnap este?

- Bebasztunk, ahogy azt kell - nézett rám Jonathan és röhögve hozzátette - Kivéve persze Jake-et, ő ugyanis egy kortyot sem ivott. Na mesélj öreg, miket láttál. 

- Úgy éjjel kettőkor, Lucie és te erotikus táncot lejtettek, akkorra Vicky már teljesen ki volt ütve. 

- Na ne. Volt csók? - fintorogtam.

- Volt - válaszoltam egyszerűen Jake, mire Jonathan rám vetette szokásos perverz vigyorát.

- Soha többet nem fogok inni - fogadta meg fejét dörzsölgetve Vicky.

- Oké, nálunk nincs víz, kicsapták pár napja, Deanéknél kell fürdeni, ma munkát kell keresnem, röviden ennyi lenne - próbáltam ecsetelni pár létfontosságú infót, melyre a többiek buzgó bólogatásba kezdtek, egyes egyedül Jake fehéredett el.

- Nem fogom betenni a lábam Dark-ékhoz - jelentette ki határozottan. Deannel kölcsönösen utálják egymást egy jó ideje, de erről is csak pár napja értesültem, Vicky jóvoltából.
- Az idősebbikhez szívesen beraknád, de nem csak a lábad - röhögött fel Jonathan, áh az örök perverz utalva Jake gyengéd érzelmeire Daphne felé. A fiú csak egy halvány pirulással rendezte le a beszólást, miközben Vicky és én feltápászkodtunk, míg barátnőm a táskájában, én a szekrényemben turkáltam. Egy egyszerű szakadt rövid farmergatyával, egy fekete halálfejes trikóval és hosszú szárú Converse-el, majd megkoronázva a fürdőben megszerzett fogkefémmel és oldalamon az addigra elkészült Vickyvel és Jonathannel indultunk meg a szemközti házhoz. Csengetés nélkül rontottunk be, hamar megszokták, hogy itt bizony én ingyenélő lettem, aki van olyan pofátlan, hogy egész brigádot hoz zuhanyozni, de mások véleménye, se most, se máskor nem érdekelt, így vonultunk be hárman, persze Jake szigorúan a ház előtt toporgott míg szemei szinte szikrákat szórtak. Sosem értettem meg teljes okát ily mély utálatának, de az utóbbi időben annyi titok lappangott előttem, hogy őszintén szólva  alig tudtam kiigazodni a sok megválaszolatlan kérdés között.
A kanapén Deant és Katiet véltük felfedezni, önkéntelenül is elfintorodtam, mióta az a drága rám nyitott a viszonyunk egyáltalán nem felhőtlen, sőt ha találkozunk egy-egy köcsög beszólást mindketten bőven megengedünk magunknak. A fekete hajú srác egyáltalán nem zavartatta magát, miközben húga a bárpult előtt egy kávét (sosem lehet elég korán kezdeni) kortyolgatott, "barátnőjével" vad csók csatába folyamodott, természetesen fekvő pozícióban, melytől az embernek szinte véletlenül is csak rossz dolgok jutnak eszébe. Jonathan, legjobb haverok hírében, csak köhintett egyet majd burkolt mosollyal hozzátette.
- Ne zavartassátok magatokat. Le a bugyival Katie, Dean vedd elő amid van. - A két kanapén fekvő és éppen egymást élvező személyből az egyik viszont hirtelen felemelkedett és csupasz felsőtestével meredt ránk. Tetkóit szabadon hagyva, nem is tudtam, kockái fedetlenül vonták magukra az ember figyelmét, már-már kérkedő tökéletességgel. Katie is hamar felkapta kócos fejét és zavartan pillantgatott ránk.
- Áh, az ingyenélő társaságot is hozott.
- Nem akartam unatkozni - mosolyogtam rá. Persze, hogy az ingyenélő jelzőt csak is rám értette. - De, mivel te előszeretettel nyitogatsz rám, itt sosem tengetem perceimet teljes magányban.
- Hidd el a nyitogatásnak oka is van. Ilyen szép testet nem lehet ajtó mögé rejteni.
- Még ha akarnám se tudnám, te úgyis mindet feltörnéd - néztem rá gúnyos vigyorral a képemen. Idilli pillanatunkat egy hang szakította félbe.
- Valaki kávét? - kérdezte Lenah a konyhából határozottan, de tőle amúgy se vártam volna félénkséget. Jonathan persze rögtön kapott az alkalmon, ingyen kávéra azonnal odafutott. Vickyvel mosolyogva összenéztünk, majd tekintetben megállapodtunk, hogy itt az ideje távozásunknak. Megindultunk, egy laza "Léptünk" kijelentéssel le is rendeztük, a lépcső felé vettük az irányt. [...] Megérkezve a fürdőbe, Vicky persze elcsodálkozott az egész helyiség hatalmasságán (az utóbbi időben pedig én kezdek teljesen hozzászokni, ajajj, sznobság a köbön), ezért óvatosan helyezte el táskáját, benne kizárólag bio sminkszereit a tv melletti kis székre. Miközben barátnőm vetkőzni készült, majd a szoba sarkában lévő zuhanykabinhoz sétált, én, természetesen elfordulva, a CD-k között turkáltam.
- Tegyél be Olly Murst - kiáltotta már víz csobogás mellett a kabinból. Hatalmas brit X Facktor rajongó.
- Soha nem hallgatok olyan szart - Én viszont kevésbé.
- Hé! Ne szarozd le a leendő férjem. - Én pedig egy becses szemforgatással benyomtam a tv-t. Nem tudom barátnőm mániákus rajongásának van oly mély kisugárzása, hogy a készüléken az MTV-n éppen az Dance with me tonight dallama csendült fel, de mindenesetre ezt csakis a varázslat létezésével tudom magyarázni. Vicky persze nem válaszolt, ökológiai eszméjét miszerint kevés zuhany rég elfelejtve, eszeveszett éneklésbe kezdett. Miközben ő kitombolta magát, én újabb töltetű gondolkodásba kezdtem. Ezúttal azt veséztem ki minek Deanéknek fürdőkád meg zuhanykabin is. Ez ugyan nem tartott sokáig, tekintetem hamar elkallódott a tükör felé és fintorgó arccal konstatáltam, hogy szájon lévő sebhelyem nemhogy teljesen eltűnt, gyógyulásba se kezdett. Okvetlenül is Harry Potter jellegzetes villám formájú forradásához hasonlítottam, majd elmebeteg fantáziámban röhögve szálltam szembe számon lévő vágással Voldemorttal. Barátnőm szakította félbe gyermekded gondolatmenetemet, mikor vége lett a számnak, majd törülközőbe burkolózva nemes egyszerűséggel kijelentette.
- Tönkretettem a Földet.
- Mert picit többet zuhanyoztál?
- Másfél perc, számolom!
- Na ne hülyéskedj.
- A férjem fogja a vesztemet okozni!
- ...És persze a Földét. - Hosszas nyaggatás után átkapcsolt az MTV Rocksra, így történt, hogy tökéletes nyugalomban és persze a Word uppal tudtam zuhanyozni. Mikor már mindketten felöltözve, Vicky rábeszélésre, az ő kizárólagos bio sminkjeivel festettük ki magukat, olyan kérdést tett fel amit az előző napokban szépen elkerülni próbáltam.
- Hiányzik neked Brooklyn? - kérdezte miközben szájfényét igazgatta.
- Kimondhatatlanul. - Nem akartam drámai kijelentést tenni, de hazudni sem szándékoztam. Amióta idejöttem mardosó fájdalommal tudok csak visszagondolni az ottani barátaimra, életemre, sőt egyszerűen mindenre.
- Mi hiányzik a legjobban? - nézett rám a tükrön keresztül, egyenesen a szemeimbe, melyekben kelletlenül ismeretlen oknál fogva könnyek jelentek meg.
- Tansy, Tom.. és Taylor. - A harmadik néven sokat hezitáltam, elvégre mégis arról a fiúról beszéltem aki ridegen törte össze szívemet, egyszerűen nem illett a szókimondó, káromkodó enyhén telt alakú legjobb barátnőm és a mindig vidám, vicces legjobb barátom mellé.
- Na és a barátod? Akiről meséltél? - Igen, dióhéjban mégis tálaltam neki szerelemi életem rövid, de fájdalmas sztoriját.
- Taylor.
- Oh. Még mindig szereted?
- Nem tudom. Csúnyán megbántott az tény, de ha rágondolok még mindig az az ember jut eszembe aki egyes egyedül hívhatott Luc-nak, és valamilyen érthetetlen oknál fogva szerettem.
- Mi történt köztetek?
- Megcsalt.. A saját szobámban, egy ócska ribanccal.
- Figyelj... Nem ismerem, de most már itt élsz, új életed van, barátaid. Nem éri meg, volt nálad esélye, elhasználta, vége. - Nem tudom igaza volt-e. Viszont abban igen, hogy gyakorlatilag új életet kezdtem, új barátokkal. Tommal és Tansyvel a mai napig tartom a kapcsolatot, (jó ez úgy hangzott mintha évek óta nem láttam volna őket) mindig is ők maradnak a legjobb barátaim, de ismeretlen okoknál fogva akármennyire is erős a honvágyam, akármennyire is tekintem a csúnya, koszos külvárost igazi otthonomnak, tudom, hogy most itt a helyem. Itt a helyem, nem azért mert új barátaim vannak, vagy mert ideköltöztem, csak mert érzem valami itt tart, egy ismeretlen erő mely azt sugallja ha végre tudni szeretném ki is vagyok valójában, ki volt az első napi támadóm, miért nem gyógyul a sebem, vagy egyszerűen ki az az Aylworth. Fogalmam sincs ezek mennyire fontosak, de amennyire hidegen hagytak a titkok eddig, annyira érdekel most minden kérdésre a válasz, és szinte biztosra érzem, hogy ez valami nem hétköznapi. És csak ezeket a tényeket koronázza meg szüleim valódi kiléte, melyre szintén itt remélem megtalálni a választ.
[...] Bőséges reggeli után, igen, pofátlanul beleettünk a Dark család ételkészletébe, Jake és Vicky hazafelé indultak, persze biciklivel, barátnőm nem is engedne mást, mi pedig Jonathannal meneteltünk Kellyhez, ugyanis ő szándékozott bevinni a kisvárosba állást keresni nagybátyja éttermébe pincérnőként. Amint benyitottam furcsa érzés kavargott bennem, majd azonnal az állítólagos nagymamám dühös tekintetével találtam magam szembe.
- LUCIE AY.. JONES!- És igen, ő is elkezdte, hogy Aylworth, kezdtem egyre jobban megijedni ettől a névtől. - Ideköltözöl, pökhendin eljárkálsz, nem segítesz semmiben, munkát se találtál pedig kértelek, de ez, ez már szinte elviselhetetlen! Az én házamban, ismétlem az enyémben, mégis mit keresnek különböző drog és cigaretta csikkek, egyáltalán miért hever mindenhol egy doboz sör, vagy üveg Vodka?!
- Az úgy volt, hogy... - próbáltam ésszerű magyarázatot keresni, úgy, hogy ne rúgjon ki, mert innen aztán tényleg nincs hová mennem. Jonathan persze Kelly eszelős tekintete láttán azonnal a cipőjét kezdte bámulni, nemhogy segítene, áh, nem.
- Nem érdekel! Most azonnal feltakarítasz, és igen, te is Jonathan - diadalittasan néztem a mellettem ácsorgó szőke srácra -, majd felkerekedsz és keresel valami tisztességes munkát! És ha még egyszer, ismétlem még egyszer drogozni mersz, kiváglak. Értetted? - Sosem csípett, ezt megértem, na de azért ennyire?
Kemény 2 és fél óra takarítás után tudtam csak Jonathan mögé felülni a motorra, majd sisak nélkül, fáradtan indultunk el. Nem voltam még Reycallba, ezért nézhettem ki kicsit furán a srác mögött, aki az ég egy adta világon szinte mindenki ismer. Furán néztek a metálos, erősen kifestett lányra, ki miközben ők Mr. Népszerűvel csevegtek, inkább szegecses karkötőit csörgette. A pici kávézó szerűségbe érve viszont megváltozott a véleményem az egész kisváros jelleméről. Teljesen olyan volt mint egy Brooklyni hasonló hely, kivéve persze a számos rossz arcú embert, kik minden percben ölni képesek egy kis kábítószerért, ezek hála az égnek elmaradtak. Egy fehér kötenyes viszonylag dagadtnak mondható ősz alak fogadott, telt mosollyal arcán, majd nevetve üdvözölte Jonathant. Éles eszemmel (iróniát illő érezni) nehezen, de végül sikerrel véltem felfedezni, hogy ez bizony haverom nagybátyja, aki egy rövid végigmérést végzett rajtam. Igen, gyakorlatilag körbepasztázta szemeivel az egész testemet, nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy tökéletes vagyok és holnap kezdek. És én tökre örültem a bóknak, na de ha már melleimen oly hosszasan megállt a szeme, olyan szívesen forogtam volna neki, hogy fenekemet is közelebbről szemügyre vehesse, ha már itt látásra megy a felvevés.
[...] Nem hittem volna, hogy valaha is nevelő szüleim sírjánál fogok kikötni, pedig de. Sajnos nem sikerült olyan drámai bőgést produkálnom ahogy az igazi tini drámákban szokás, melyekben a főszereplő könnyeivel árasztja el hozzátartózója sírját, miközben azon ücsörög, de igyekszem e téren jobbá válni. A helyzetet le tudtam egy briliáns ülő pózzal, leültem közvetlenül a két sír mellé a fűbe és közös emlékeinket próbáltam felidézni. Anyámmal valahogy mindig tisztább, erősebb kapcsolatom volt, apám szerette néha durván is éreztetni, hogy én bizony nem az ő vére vagyok. Nosztalgikus merengésem egy fiú hang szakította félbe, melyért elég dühös pillantást vetettem a közeledő illetőre.
- Neked üldözési mániád van? - reagáltam le flegmán az előbbi "Nocsak, nocsak" beszólását. Mire egyszerűen leült mellém és tekintetét le nem véve rólam, már-már zavarba hozóan bámult. Miután már egy ideje kínos csend alapult, amit ő kifejezetten élvezett, ugyanis folyamatosan vigyorgott, megszólaltam.
- Neked nem inkább a barátnőddel kéne lenned, élvezni egymás társaságát ahelyett, hogy engem fárasztanál egy temetőben?
- A barátnőmmel? - kérdezte felhúzott szemöldökökkel Dean.
- Igen, Kativel - néztem rá furán.
- Ő nem a barátnőm - jelentette ki nevetve.
- Aha... Akkor mi? - húztam fel újra szemöldököm.
- Hát, együtt lógunk meg minden. De mit érdekel ez téged? - nézett rám. Magam sem tudtam, csak jött. Viszont ha ennyi tiszteletet fordít szegény lány felé, kezdem megérteni az állandó mélabús fejet.
- Tudod... - kezdtem volna bele a kioktatásba, de ekkor teljesen ledöbbentem, csakis a mellettünk lévő útra tudtam szegezni tekintetem. A már általam jól ismert piros-fekete 69-es Mustang Fastback kerék csikorgását azonnal meghallottam és dobogó szívvel tekintettem oda. Hirtelen nem érdekelt Dean cseszegetése, nem érdekelt, hogy hol vagyok, nem érdekelt semmi. Csakis a kocsira tudtam fókuszálni és annak kinyílt ajtajára, minden más értelmét vesztette. Teljes erőmből ugrottam fel, és mély szorongást érezve mellkasomban csakis egy valamire tudtam figyelni. A kockás ingű alakra aki magabiztosan pattant ki a kocsiból. Ekkor már minden mindegy volt, csak egy valamit tudtam kinyögni.
- Taylor... - suttogtam.